Azt, hogy pontosan milyen segítségre van szükség, a tünetek határozzák meg. Különösen azért megfontolandó a szülés utáni időszakban a szaksegítséget jól megválasztani, mert az anyának egy nagyon fontos feladata van éppen ebben az életszakaszban, ti. az újszülött, vagy csecsemő ellátása. Megfontolandó ezért minden olyan terápia, vagy kezelés, amely lehetetlenné teszi a mindennapos feladatok ellátását. Nagyon indokolt esetben (súlyos pszichózis) is törekednek a segítők arra, hogy az anyát és gyermekét ne válasszák el egymástól, illetve olyan gyógyszerelést válasszanak, amely mellett a szoptatás fenntartható.

Komolyabb nehezítettség a mindennapokban, kényszeres cselekvések, a realitástól való elrugaszkodás, ön,- és közveszélyesség: ezek azok a jellemzők, amelyek esetében nem halasztható a terápia, vagy a gyógyszeres kezelés. A diagnózis felállítása, és a kezelés elrendelése pszichiáter szakorvos feladata. A terápia része jó esetben valamilyen pszichoterápia is, ami szakképzettséget igényel. A különböző terápiák közös jellemzője, hogy gyógyításra használatosak, ugyanakkor fajtája válogatja, hogy milyen végzettség szükségeltetik hozzá, jellemzően pszichológusi, olykor klinikai szakpszichológusi, vagy pszichiáteri.

Több pszichoterápiás módszert lehetséges önismereti céllal is igénybe venni. (Amikor valaki nem beteg, nem pszichotikus, nagyon leegyszerűsítve: csak rosszkedvű, vagy elégedetlen magával, a világgal, a környezetével.) Ilyenkor az egyes iskola (vagy terápiás egyesület) maga dönti el, hogy kiket képez ki ilyen feladatra. Az elvárás  legtöbbször több száz óra az adott terápiás módszerrel igazoltan eltöltött önismereti idő, illetve pedagógus, pszichológus, vagy mentálhigiénés végzettség.

Az önsegítő csoportok hagyománya évszázadokra tekint vissza. A közösség, a közösség vállalása mindig is sajátossága volt az embernek. A pszichoterápiák előretörésével és a specializálódással megteremtődött az igénye egyfajta önállóságnak, a felülről irányítottsághoz képest az alulról szerveződésnek. Ez hozta létre modern korunkban a szervezett önsegítő csoportokat.

Az emberi lélek ugyanis képes az öngyógyításra, különösen, ha orvosi értelemben véve nem beteg. Az öngyógyítás része lehet egy olyan tevékenység, ami örömet szerez, elmélyülést kínál; vagy akár a sport, a kirándulás, a jótékonykodás, mások segítése.

Természetesen azoknak a csoportoknak, akik ilyen szituációban még nem vettek részt, ajánlott szakember segítségét igénybe venni a csoport indulásakor. A szakember által való kísérés jellemzően a kezdeti intenzív részvételtől idővel a teljes háttérbe vonulásig halad.

Arra képesített szakember (pl. perinatális szaktanácsadó), miután feltérképezi a helyzetet, arra vonatkozóan is tud támpontot adni, hogy az érzések, a nehézség és veszteség feldolgozásában milyen módszerek közül lehet választani.

A cikk 3. részében arról olvashat, hogy én hogyan tudok ebben az esetben segíteni.